Kis és nagy költöztetés

Kis és nagy költöztetés

Munkatársainkkal minden hónapban sok kisebb -nagyobb költöztetést végzünk, akár városon belül is, amikor pár könyvespolcot kell elhozni az áruházból, vagy a nagymamának kell az új hűtőszekrényt kiszállítani, vagy egy egyetemista diák bútorait visszük át egyik albérletből a másikba, (akinek fontos az olcsó ár) vagy egy komplett családi ház berendezését szállítjuk át egy másik városba. Számunkra nem létezik lehetetlen, minden feladatra megtaláljuk az optimális, költséghatékony megoldást. Az ügyfél elégedettség nagyon fontos számunkra, így ha elégedett a szolgáltatásainkkal, nagyon boldoggá tesz minket. Gyakran költöztetünk nagy távolságra is, esetenként több száz vagy ezer kilométer távolságban is, amikor az ügyfelünk régi lakóhelyéről egy új…

Ingyenes felmérés, árajánlat

Ingyenes felmérés, árajánlat

Egy költöztetés rengeteg összetevőből áll, sok dologra (főleg tapasztalat nélkül)  az ember nem is gondol előre. Kérje szakszerű és hatékony segítségünket, tudja meg előre, mennyibe fog kerülni a költöztetés! Azért célszerű szakember segítségét kérni, mivel így pénz, idő, sok bosszúság takarítható meg. Ha valamelyik szolgáltatásunkra igényt tart, kollégáink ingyenesen elkészítik az árajánlatot, felmérik az elvégzendő munka nagyságát. Ekkor tájékoztatják arról, hogyan a legcélszerűbb elvégezni a munkát, milyen előkészítést igényel a feladat. Célszerű a teendőket felírni, hogy semmilyen összetevőt ne felejtsünk el. Gondoskodni kell a használati tárgyak becsomagolásáról, a csomagok megjelöléséről, a szállítási útvonal megtervezéséről a lakásból, -házból az utcán álló…

Áruszállítás, áru terítés, áru mozgatás

Áruszállítás, áru terítés, áru mozgatás

Áru terítése, áruszállítás, árumozgatás! Vállaljuk kis és nagy mennyiségű áru Budapesti és belföldi terítését alkalmi, vagy rendszeres jelleggel. Gépjárműparkunk segítségével ki tudjuk választani a célnak legmegfelelőbb gépjárművet. Ha szükséges az áru részére raktárt tudunk biztosítani, hűtést igénylő áru esetén hűtőházi tárolást, kiszállítást hűtőkocsival. Az áru terítése megoldható úgy is, hogy nagy tételben beszállítja hozzánk az ömlesztett árut a raktárba, és ott csomagoljuk szét, szortírozzuk, címkézzük a terítéshez. Komplett logisztikai és raktározási hátterünk van. Bármilyen jellegű áru terítését megtudjuk oldani. Az áru mozgatásához szükséges gépekkel, kézi eszközökkel, targoncával, gyakorlattal rendelkezünk. Az áru kezelésében nagy tapasztalattal rendelkezünk, bárhol igénybe veheti szolgáltatásainkat. Olcsó,…