Cégünk 2016 augusztusában érdekes megbízást kapott, egy művészeti installációt kellett átköltöztetnünk az elkészítés helyéről a kiállítás helyére. A feladat nem volt túl egyszerű, mivel a költöztetendő szobrot négyezer PET palackból készítették végzett, és jelenleg is tanulmányaikat folytató művészeti egyetemisták.

Mivel az installáció hatalmas méretei miatt nem fért volna be egy kamionba sem, ezért azt főbb elemeire bontottuk, és a végleges helyére szállítva újra össze lett állítva. A művészek a projektet nemzetközi összefogással a környezetünk védelméért szervezték meg. Pannonhalmán az első alkalommal került megrendezésre a Hybridart Managemant által szervezett nemzetközi alkotótábor a Hybrid Art Camp, amely idén a Circle of Life tematikára épült. Nemzetközi művészek együttműködésével jött létre a 4m magas, négyezer PET palackból álló dinoszaurusz szobor, amely a Pannonhalmi Főapátság, a Vis Vitalis ásványvíz, a budapesti Hybridart Management és az Abu Dhabi székhelyű Etihad Modern Art Gallery kooperációjaként valósult meg.

A hatalmas méretű kültéri installáció magyar, szlovák, lengyel, cseh és emirátusi művészeti egyetemet végzett és jelenlegi hallgatói közreműködésével valósult meg. A projekt célja, felhívni a figyelmet a PET palackok újrahasznosítására. Manapság a környezetszennyező hulladékok jelentős részét a műanyag eldobható palackok adják. Az installáción keresztül eléri az embereket az üzenet célja, a szelektív hulladékgyűjtés, és kezelés, (a dinoszaurusz az egyik lábával egy műanyag palackot tapos). A hulladék palackok kezelése a legkönnyebben úgy valósulhat meg, hogy ha a palackokat tárolás előtt összetapossuk, hogy minél kisebb helyet foglaljanak. A PET palackok nagyon nehezen bomlanak le, egy palack lebomlása közel fél évezredig tart.

Mivel naponta több milliárd palack kerül a szemétbe, és ezek egy része a környezetbe, ezért sürgető feladat az emberekkel megértetni, hogy nagyon fontos ezeknek az erősen környezetszennyező használati cikkeknek a szelektív gyűjtése, és újrahasznosítása. A nagyméretű dínó jól szimbolizálja a feladat méretét, és felhívja a figyelmet erre a projektre. Cégünk sikeresen vette az akadályt, a Dínót épségben leszállítottuk, és megtiszteltetésnek éreztük, hogy egy ilyen fontos és hasznos projektben részt vehettünk.

Képek a dinoszaurusz költöztetéséről: